HTML

Kalandjaink Svédországban

Erasmus ösztöndíjnak köszönhetően kiutaztunk Svédországba 5 hónapra, részletesebben itt fogunk írni élményeinkről:)

Friss topikok

Such a good day...

psztamas 2011.02.09. 17:43

 A mai nap nem csak jól indult, annál jobban folytatódott. Igaz, még nincs vége, de talán már nem is érdekel a folytatás..

Az egész ott kezdődött, hogy időben felkeltünk, beértünk suliba. Óra a szokásos volt...utána egy kósza gondolat és már a Karen-ben vagyunk, ID kártyát csináltatni. El se hittem, hogy végre sikerülhet, mert kb már vagy 8x voltunk ott...abból 2x sz*r volt a gép, a többi alkalommal pedig nagy volt a sor, nem volt türelmünk várni..megcsináltuk a képeket, utána a pultnál lévő gyönyörű szőke teremtés pedig a kezünkbe is adta a kártyánkat egy gyors nyomtatás után! Mostmár be tudunk lépni mindenhova, van PIN kód, úgyhogy örültünk. Ezt nagy sikernek könyveltük el.

Utána a szokásos bevásárlás, mivel suli után valahogy mindig a Maxi fele vesszük az irány. Egyiknek tej, másinak youghurt kell. Nem tudtuk, ugyan mit is csinálhatnánk ebédre. Feljött a lasagne ötlete, meg is vásároltuk a hozzávalókat. Nem volt megfelelő eszköz, vagyis tál az elkészítéséhez, így be kellett ruházzunk egyre. Meg is vettük a megfelelőt. 129 kr volt az ára, kibírható, kosárba vele. Itthon, mikor elszámoltuk a kis betevőnkkel, rájöttünk, hogy 129 helyett 229 volt az ára. Így már nem volt baráti, nem tehettünk mást, visszamentünk Vidával  reklamálni. Megnéztük, nem káprázott a szemünk, tényleg 129 volt írva. Csak az az ár, nem ahoz az edényhez tartozott, amit mi megvettünk. Mentségünkre váljon, rossz helyre volt visszarakva kis edényünk, ezért volt ez a félreértés. Beszéltünk egyik munkatárrsal a Maxiba, aki felvázolta a helyzetet, lehetséges becserélni, különbözetet megkapjuk. Ezt el is intéztünk a pénztárnál, ahol figyelmeztettek, máskor a visszacserélendő terméket ne vigyünk be közvetlenül a többi termék közé, ezt azt jelenti, hogy egyből a kasszához kellett volna menni kívülről. Logikus, így lehet szerezni egy új edényt ingyen:D Mindegy, becsületesek voltunk, kaptunk egy másikat, amihez adtak egy kisebbet is, különbözet vissza és már tekerhettünk is haza.

Hazaérve az orosz és a kis Mekuria szembesített a ténnyel, hogy a törött vízforralónkat nekem kell visszavinni a Landlordnak, hogy csináljon vele valamit. El is vittem neki, egyből adott egy másikat, ezen mindenki meg is lepődött, milyen gyors volt az eljárás:D

Nekiálltam a Lasagne elkészítésének, a kis Mike segédkezett. Megcsináltuk, megettük, finom lett, Ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet, egész finomra sikerült, 2 cimborámnak is ízlett:)

Kaja után aktív semmittevés, nem tudom mi lesz még később, valszeg' LAN vagy szabadfoglalkozás.

Holnap délelőtt még be kell menni egy plus Development órára, délután pedig 3körül meg kell látogassuk a "Science Park"-ot, ahol valami kreatívkodás lesz, úgy tudjuk...nem lesz egy megterhelő nap:D

 

 

Szólj hozzá!

Chillin'

psztamas 2011.02.07. 00:17

 Az utóbbi 2 nap henyéléssel, pizzazabálással és semmittevéssel töltöttük.

Tegnap este Laller barátunk tiszteletét tette nálunk, egy jó lan reményében.Az első probléma az volt, hogy kellett +1egér, touch pad-dal nemigazán lehet vért ontani:D A kis Mekuria kölcsön is adta a sajátját, de annak a bal gombja vmiért nem reagált mindig. Végül az orosz barátnője segített rajtunk. Játék felrakva, felbontás: low. A kis Vida még plusz pályát is letöltött, nagyon jól elszórakoztunk. A felállás: Vida és Lali, Én és Mike. Team Deathmatch.Fent voltunk vagy 4-5ig, aztán  nyugovóra is tértünk, rég nem volt részem ilyen jó LAN-ban....

Mai napunkat délután kezdtük. Ettünk egy kis pirítóst, pizza lett a vacsora, közbe film. Lassan viszont aludni kéne, mivel holnap 10.15-től BIT óra. Inkább nem írok egy tervünkről sem, mivel eddig csak írtam, de nem tudtuk véghezvinni. Legyen csak maglepetés...

Szólj hozzá!

Kirándulás, buli

psztamas 2011.02.05. 17:00

 Hol is kezdjem...A Koppenhégás kirándulás előtti napon alig aludtunk, LAN és a szokásos semmittevés töltötte ki még az esténket is, másnap elég fáradtan ébredtünk, de nem számított, hisz Dániába indultunk, ami csak érdekes lehet..

Olyan 9-fél10 körül felébredtünk, kis kaja, útra készült szendvics és indulásra készen álltunk. Ki gondolta volna, egyből gondok adódnak, ahogy megtesszük az első métereket. Az én szaromról leesett a lánc, ami nem nagyon cink, csak full olajos az egész rendszer, mindegy, orvosoltam, 10mp és indulhattunk is tovább. Hogy Mike se maradjon ki a mókából, következő pár méteren ő meg nyalt egyet, a csoda "pinkbike" kormánya bizonytalan volt...A kezdeti nehézségek ellenére csak odaértünk az állomásra, sikerült megvenni a jegyet, kiálltunk még egy cigire és jött is a vonat.

A vonatról akkor most mesélnék egy kicsit. Csendes, gyors, tiszta, van büféje, ahol egy kávé 600 ft, de az út alatt utántöltheted akárhányszor....tej, cukor ingyen. A sínek sem döcögnek, kényelmes utazni rajta nagyon. Utazás közbe láttunk pár szép helyet, 2,5 óra múlva megérkeztünk célpontunkhoz. Állomás elég modern, szép. ezt megcsodálva neki is vágtunk a nagyvilágnak. Mit is mondjak, tettünk egy jó nagy eü sétát, meglátogattuk a kikötőt, a parkot, majdhogynem az egész várost. Kajáltunk egyet, majd beültünk egy Hard Rock Cafe-ba. Hááát...hogy a milyen kik*rt durva. Gitárok a falon, tv a falba, kiszolgálás...hát, ott kell lenni. Az ember mindenre csak, gyönyörű, tökéletes, stb. Nemtudom hogy van ilyen hozzáállása az egészhez, de szinte hihetetlen. Ja, itt még megjegyezném, hogy Dániba is nagyon-nagyon sokan vágják az angolt. Nem gondoltam volna, de így van. Még a 60-70 es éveit taposó nénike is vágta, útba is igazított minket egyszer...hihetetlen. A város tisztaságáról még annyit, hogy koszosabb, mint Svédország, de attól függetlenül nem bántam meg, hogy elmentem, egy élmény volt, egy országgal több, amit sosem fogok elfelejteni...Hazafele úton már nagyon kivoltunk a fáradtságtól, 10környékén értünk haza kis szállásunkra, még volt egy kis CoD2, aztán szilés.

A tegnapi napon már csak a buli járt a fejünkbe, vártunk, hogy fogja adni. A nap végül eltelt, nem sok hasznosat csináltunk, voltunk bevásárolni, pár sörcsi, kóla, ilyenek. itthon készülődés és fél 10...ekkorra írtuk ki a buli kezdését. Vida modntam, h még korai, majd később fognak jönni az emberek, addig toljunk egy CoD2-t, úhy jobban telik az idő. Játék közbe beestek Laliék, magyar barátaink és így máris lettünk páran. " török barátunk is betért, szal voltunk már egy kevesen. Pókereztünk meg iszogattunk, röhögtünk, Mekuria mókamester barátunk hozta a formáját. És itt jön a szégyen. Mekuria, aki még sose pókerezett, elvert mindenkit, beleértve engem is. Pedig mi nem most játszottunk először pókert. Érdekes volt, még mindig nem fér a fejembe, hogy csinálta

A mai napra még vásárlást tervezünk, mivel csak pizza van itthon én meg jóformán 3 napja pizzát eszek, fasza is meg minden, csak vágynék már vmi másra. Később elvileg jönnek Laliék egy jó LAN-ra, remélem tényleg benéznek, jó lenne végre többen játszani. Na lépek is, még Laliékkal is beszélni kéne. Köv. post remélem nem 3 nap múlva lesz, igyekszünk majd;)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Megcsináltuk!

psztamas 2011.02.03. 02:45

Előadtuk a prezentációt, sikerülhetett volna jobban is, de elvileg túrhető volt, voltak nálunk "gyengébbek" is...

Reggel jóhírrel fogadtak bajtársaink, elmaradt a BIT óra...ennek örültem, igaz, jó óra, szeretjük is, de azért csak jobb, ha nincs:D Reggeli kihagy, irány suli, prezentálni kell. Vidabarátom mesélte, h rosszul aludt az éjszaka, aggódott a prezentáció miatt. Szal beértünk suliba, jelzem időben!:O Lement az első 3/4 óra, kis szünet, majd a csapatok elkezdtek prezentálni. Ahogy jött egyik a másik után, láttuk, erős a mezőny. Igaz, nem verseny volt, de egy színvonalat csak kell tartani. Vida kétségbe volt esve, hogy nem tudja megcsinálni így úgy, végül kitaláltam, hogy csináljuk mi ketten Mike-kal. Neki jó az angolja, sima lesz...ellenkezett, de végül csak beleegyezett. Aggódtam, izgultam, minden bajom volt. Nem nagyon ismertük a szöveget, mivel agyon volt szerkesztve, a végső szöveget pedig el sem olvastuk jóformán(Y). Kimentünk, én kezdtem. Az eleje elég jól sikerült, majd 1x belekavarodtam egy mondatba, folytattam, megint sínen voltunk. Volt pár apróbb hibám, igaz, én sokkal sz*rabbnak éreztem, mint amilyen a többiek szerint volt. A végét átvette Mike, ő sem volt megelégedve önmagával, a tanár sem mutatott nagyobb érdeklődést, figyelt, jegyzetelt. Nem lehet tudni mizu, valószínűleg átmentünk, annyira csak nem lett foscsi. Igaz, volt a miénknél jóval fostosabb prezentáció, de végül csak örültünk annak, amink volt. Megcsináltuk, ez a lényeg.

Maxikörút, szokás szerint, majd hazafelé vettük az irányt.  Itthoni tevékenykedésünkről sok érdekességet sajnos nem tudok mondani, mivel nem nagyon történt semmi. Sütöttünk krumplit, chicken nuggets-et, nem mondom, jó búsz adagot, még a kis Mekuria is lekmárt belőle. Aktív semmittevés, majd egyszercsak bejön pár ember. Már megörültünk, hogy új lakók, mertük remélni, hogy puják...helyett 4 csávó+Landlord. Vmit rendezkedtek, megnéztek 1 szobát és azzal a lendülettel el is mentek. Áldottuk is az eget, jól vagyunk mi így, vagy csajok jönnek, vagy senki xD

Meg is ragadom az alkalmat és finoman utalok blogtársamnak, Bálintnak, hogy jó lenne, ha ő is postolna pár dolgot, nagyon ellustult az utóbbi 2-3 napba:P Nem nagy teher írni, de úgy gondolom, csak színesebb lenne a blog, ha 2 ember szemszögéből szemléltetnénk ügyes-bajos dolgainkat! Úgyhogy hajrá barátom!;)

Így a végéhez még annyit fűznék hozzá, hogy holnap nekivágunk felfedezni Koppenhágát, remélem látunk szépet, s jót! Arról is meglesz a beszámoló, ahogy illik. 11 előtt indul a vonat, vmikor 8 után érkezünk vissza, ha minden jól megy, a magyar klub-ot sajna kihagyjuk, de lesz még rá alkalom bepótolni:)

Ja, péntekre bulit szerveztünk Mike-kal, eddig úgy néz ki 18 emberke lesz, aki tuti jön, van pár, aki nembiztos, és k*rvasok, aki még nem válaszolt. A csavar az egészben, hogy ma újságolták nekem, hogy a 14es házban full mellettünk ugyanakkor lesz egy másik buli, legalább lesz pár ember a közelben, hátha onnan is átpártol pár jóember...persze a jó puják előnyben:P Állok elébe, kíváncsiak vagyunk, mit tudunk alkotni, mennyire lesz buli az a buli:D

1 komment

Rainy day

psztamas 2011.02.02. 02:37

 A mai nap célja a prezentációnk befejezése volt, amit hál' Istennek, sikeresen végrehajtottunk...

Du. 3ra volt megbeszélve a találka Yeji barátosnőnkkel, a könyvtárban.Mit tippeltek? Igen, elkéstünk. Nem tudom, mikor tanuljuk már meg betartani ezeket a dolgokat. Pedig időben keltünk, minden rendbe volt, csak még kesztyű, kávé, kenyér az asztalon, kapkodás, ilyenek...mindegy. Szakadozott a havaseső is, az sem könnyítette meg a dolgunkat, de cirka 10-15 perc késéssel megérkeztünk.(Y) Csak 4en voltunk 5 fős csapatunkból, mivel tegnap elfelejtettem írni Jimmy barátunknak...hiába pótoltam ma, úgylátszik késő volt, nem jelent meg 3kor. Mindegy.Hamar rájöttünk, h értelme sem nagyon volt a nagy kupaktanácsnak, mivel arra jutottunk, hogy koreai munkatársunk otthon befejezi a kimaradt dolgokat, átküldi, ha kész és mi aszerint megcsináljuk a diavetítést. 

Utána szokás szerint Maxi:D, Mikey-t küldtük be, hogy vegyen kb 5 dolgot, mi addig megszereztük a szerződéseket, amiket Bcs-ről kaptunk, Vida pedig épp hazafele küldött egy levelet. Ez volt a terv, időt akartunk spórolni, mivel a Landlord ma követelte a lakbért. Eltelt vagy 20perc biztos, de még Mike mindig nem volt sehol. Vártunk, nem akartunk türelmetlenek lenni, aztán csak utánamentünk. Akkor ért épp a kasszához és mint kiderült, elbeszélgette az időt.;)

Hazaérve kifizettük a lakbért, sütöttünk egy pizzát a változatosság kedvéért, majd lesziltünk, vártuk a mailt Yeji-től. Közbe FB-n észrevettem, hogy a kis Jimmy írt, hogy hol vagyunk, mert ő ott dekkol a könyvtárban vagy 1 órája....nem kerültük el egymást, de mivel hamarabb végeztünk, utánunk érkezett...az egészről mi tehetünk végül,/jó arról nem, hogy nem ért oda 3ra, én kb 2 kor szóltam neki/ gondolom mit gondolhat rólunk a kis kalapos spanyol czigánya:D 

Már türelmetlenek voltunk, hol van a kész szöveg, Mike rá is írt a kis pujára, aki közölte, már rég elküldte nekem! :D Az igen, mi valami FB-re vagy nemtudom mire számítottunk, hol küldi. Nemszámít, nekiültünk, megcsináltuk. Éjfél körül le is adtuk, vagyis elküldtük a tanárnak, holnap lesz a nagy nap, elő is kell majd adni valahogy:D Összességében jónak érzem, elég jónak ahhoz, hogy átmenjünk. Ezt azért mondom, mert úgy osztályoz, hogy vagy jó, vagy nem:/ 

Szólj hozzá!

Prezentálni,prezentálni

psztamas 2011.02.01. 04:38

 A mai napot kicsit fáradtan kezdtem...kis kaja után kiderült, Mike barátommal megyünk csak ketten suliba, mivel Vidabarátomat megkerülgette a hasmars..(N)

Most már fel volt írva a terem, de mit ad Isten, egy teljesen más óra volt tartva és nem, ismétlem nem jártunk rossz helyen. Becigánykodtuk magunkat és útbaigazítást kértünk, egyik puja volt olyan rendes, hogy levitt minket a földszinti folyosóra és rábökött nekünk a képernyőre, hogy hol is vagyunk igazából. A változás okát a még most se tudjuk, de megoldottuk. fejlődünk, ismét 5 perc körül volt a késésünk, javuló tendencia, ennél alább nem szabad adni. Óra ismét jó volt, az öreg Torben ismét kitett magáért. Utána beszéltünk egy keveset a kis Yeji barátosnénkkal a projekttel kapcsolatban, amit Development órára kell leadnunk (pontosabban még kedden le kell adni) és lebeszéltük vele, hogy jöjjön le szerény szállásunkra okoskodni egy kicsit. 

Mindezen megpróbáltatások után Maxi felé vettük az irányt, mindent vettünk, csak a legfontosabbat nem: wc papír. Ez igazából Vida miatt lett volna fontos, de ahogy hazaértünk, hála Istennek már jobban volt, úgyhogy nem lőttünk akkora bakot. Aludt a kis drága, nem volt szivem dörömbölni neki..Mike-kal ettünk egy keveset, magam részélőr egy forró bögre levest, majd kis szilés után csak felvertem kis barátomat álmából, mivel az ő szobájába volt a krumpli és ebédre chicken nuggets-et és sültkruplit terveztem. Azt viszont krumpli nélkül nem igazán tudom megvalósítani, ha hiszitek, ha nem:/

Kis kaja után megint csak recsi volt a program, kicsi gitár, FB, aztán megérkezett a kis Yeji és nekiveselkedtünk a prezentációnak. Volt is ám ötletzápor, olyan 8 körül kis barátnénk távozott, én Assassins Creed 2-t toltam utána és olyan 11körül nekiültünk Mike-kal dolgozni a projecten. Elég jól elhaladtunk vele, olyan fél4 kor fejeztük be. Meg van a bevezetés, a main text, egyéb elemzések, Yejire maradt még pár dolog, de azt majd hnap/ úgyértem ma/ simán meg tudjuk csinálni. Ja, új gyerek...a másik koreai a "bulldog" itthagyott minket, az órát is leadta, de mit ad Isten, kaptunk egy új gyereket. Az igazat megvallva már rég értesültünk új a hírről, hogy új taggal bővül a csapat, csak épp nem nagyon foglalkoztunk vele. A lényeg, h sikeresen felvettük vele a kapcsolatot és elvileg ma du. 3 körül találkozunk és megcsináljuk a hiányzó részeket. Én azt mondom, már kész vagyunk a 60-70%-kal, már csak egy kis referencia, meg stratégia hiányzik. Meg persze a diavetítős rész, de az lósz*r, összedobjuk azt hamar. A nehezén túlvagyunk. Ja, még egy említésre méltó dolog: Mivel Vida nem nagyon vette ki a részét a projectből egyéb technikai okokból kifolyólag /amiért egy cseppet sem haragszom rá/ , ezért úgy döntöttünk, Ő fogja előadni Szerdán a prezentációt:P

Nagyon kíváncsi vagyok, mit alkottunk, úgy néz ki, ki fogja adni, szerintem a kis Vida is megállja majd a helyét, így tanul az ember, ha mélyvízbe dobják...persze mi ott leszünk és támogatjuk, mint mindig!;)

Szerk.: Sikerült megállapítani a hasmenésem okát, a csodálatos kolbászaimat megette a penész... Amiből ettünk az még hagyján, de a másik... Meglátogatott minket a kis Diego is, bőszen meglakmált az 5 koronás whiskasból. Kezdek aggódni barátaim LAN iránti érdeklődésük hanyatlása miatt, remélem nem maradok magamra az undorító kockaságommal és nem kell jó útra térnem:D Ma kivégezzük a prezentációt!!!

Szólj hozzá!

Nah most van igazi shitty day :/

DraVIDA 2011.01.31. 17:06

"Hajnalban felkeltem wc-re indultam így volt..." Fogalmam sincs miért, de nem aludtam valami jól, nyomta az álmatlanság a szememet, kénytelen voltam egy kis Jeff Dunham-mel lefárasztani magam, ne haragudj kis herczeg, de szerintem nagyon gyenge humorral van megáldva azaz ember (vagy szar a felirat). Működött, mire vége lett, már ragadtak le a szemeim. Reggel megvolt az időben kelés, fürdés, aztán eszeveszettül elkezdett fájni a gyomrom, a kínok kínját éltem hát: hasmenős lettem(Y) Kénytelen voltam offolni a sulit mára. Mivel lelkiismeret furdalásom volt, ezért egy BIT órát kitanultam itthon, kiszótáraztam, átolvastam ahogy azt kell. Utána nyugodt szívvel vissza aludtam pár órára, míg Tomi barátom fel nem keltett krumplit követelve a megkésett ebédhez. Sült krumplit csinált rántott csirkemellel (mirelit chicken nuggets mielőtt valaki megijed, hogy mit tud a srác) nem bírtam ellenállni a kísértésnek, meglakmáltam belőle én is, várom a hatást. Ma mindenképpen megcsináljuk a prezentációt, bár szegényes angolomnak köszönhetően, valószínűleg én "csak" prezentálni fogok, míg barátaimra hárul a kidolgozás felelőssége, remélem jót alkotnak. A két iráni lány közül (akikről kiderült, hogy törökök), az ultra szűz már hála annak a jóistennek nem jön, mert single roomra van szüksége. Ez volt a nap jó híre idáig.

 

Nem emlékszem, hogy említettük-e, de pár napja VÉGRE 3 BICIKLINK VAN!!!!! (és mindegyik ingyér volt, tudunk ám élni)

 

1 komment

Time is running..

psztamas 2011.01.31. 02:56

Legújabb postom mondanivalója nem igazából tartalmas, érdekes, mivel a szombati bulin kívül nem igazából tudok érdekfeszítő történéseket megemlíteni, sajnos...

Mint említettem, elnéztünk a Krusbareti buliba, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt...Igaz, az egész kis agyf*sszal és félreértéssel indult, sajnos megvárattuk feleslegesen Maagyarisztáni társainkat, remélem nem haragszanak már amiatt, de így legalább még 1x módom van bocsánatkérésre..Szóval ezúton is bocsánatot szeretnék kérni tőletek, legközelebb lebeszéljük a dolgokat normálisan;) Ezen továbblépve, csak annyit fűznék hozzá, hogy szerintem mindenki elég jól érezte magát, volt is baj rendesen meglátásom szerint, megismerkedtünk jópár emberkével, készült egy rakat kép, hazataláltunk, szóval minden a legnagyobb rendben volt! A képek megukért beszélnek, talán jobb is, ha rájuk hagyatkozom és nem jártatom a szám feleslegesen...:P

 

 

 

 

Ezen továbblépve a mai napról (vagyis Vasárnapról) nincs nagyon mit nyilatkozni, aktív semmittevéssel töltöttük majdnem az egészet. Nem tudom pontosan mikor ébredtünk, de amint ez megtörtént, egyből sütöttünk egy pizzát. Mike persze már felkelt hajnalok hajnalán / azért nem olyan korán, de szokásához híven sztem már olyan 10-11körül fentvolt/. Mekuria és előbb említett kis barátom Mike a délutáni Karen-es filmezést tervezgették, amire énis szivesen mentem volna, de nem akartam elmenni éhgyomorral és persze a hideg is áthúzta számításaimat. Magyarul lusta voltam elmenni:D, így hárman indultak útnak: Mekuria, Mike és Lenin. Mi ezalatt Vidabarátommal meglakmártunk és megnéztük a "get him to the greek" c. filmet, ami szvsz nem rossz kis film, nemsokkal a film vége után Mike is hazaért, idő előtt otthagyta a Karen-t, vett tejet, kenyeret Maxiba..Ennek örömére megnéztünk még 1 filmet, addig Vida és a kis Candy /itt meg kell jegyezzem, hogy kis barátnőnk itthagy minket egy hónapra, megy vissza Sanghai-ba egy kicsit/ énekelgettek egy sort, hallottam, h kicsit visszafogott volt, de Vidának megígérte, h megtanul pár számot és mire visszajön, zúzhatnak majd együtt:) 

Olyan 2 környékén beiktattunk még egy kétórai vacsit/ vagy épp reggelit/ jó nutelláskenyér volt a koszt, persze azu elmaradhatatlan tejjel párosítva. Fogmosás és szilés. Megint csak rám hárult a felelősség, hogy blogot írjak, mondjuk nem volt tiszta, de inkább az jött le Vidával folytatott beszélgetésünkből, hogy neki nagyon nincs most kedve írni és így maradandó energiáimat is erre csoportosítva csak nekiültem...Apropó. Holnap elvileg 2 új taggal bővül csapatunk, elvileg 2 iráni lány szegődik hozzánk...na, erre leszek még kíváncsi:D

Vár még ránk 1 jó B.I.T. óra az öreg bohókás Torben proffal és a prezentációval sem ártana, ha haladnánk legalább egy kicsit. Erről jut eszembe, a bulin beszélgettem egy gyerekkel és azt mondta, h lósz*r a prezentáció, remélem igaza van, átmegyünk minden gond nélkül...Imádkozzatok, szerintem csapatunk minden tagja ezt teszi....

Szólj hozzá!

3 napi összefoglaló

DraVIDA 2011.01.28. 22:01

Tomi barátommal elhanyagoltuk a blogot, mentségünkre váljon a sok tennivaló és a hihetetlen lustaságunk:)

Szerda: korrektnek mondható nap, suliban minden rendben volt ahogy kell, itthon teljesen fáradtak és levertek voltunk.

Csütörtök: én délután 3-kor, Tomi délután fél 5-kor kelt, így majdnem minden, amit aznapra terveztünk, sajnos elmaradt. Tominak és Mike-nak volt egy kis szájkaratéja, a köztük levő feszkó a mai napon enyhülni látszott. Voltunk a magyar klubban ismét, nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget pingpongoztunk, illetve römiztünk. Jövőhéten megadatik nekünk a lehetőség pörkölt evésre is (vééééégre) Estét filmezéssel és lannal zártuk.

Péntek: sikerült kb 5 órát aludnom, arra ébredtem, hogy a landlord ordírta ront be hozzánk. Kiderült, hogy érkezett volna két új lakótárs (iráni csajok), de a kedves leköszönő volt szobatársnőnk, elfelejtett maga után kitakarítani és tiszta retek volt a szobája, nem beszélve a mindenki által bent tartott biciklik okozta mocsokról. A konyhának ránk eső részét hiába takarította ki Mike javarészt, a főnök úrnak csak az igénytelen oldalra volt rálátása így jól megkaptuk: ha ma nem pucoljuk ki a házat, akkor hnap takarítónő és fizethetünk. Így hát a mai napunk takarítással, mosással, kaja kreálással, bicikli szereléssel telt-.-  A francia, aki kiderült, hogy valójában szintén orosz, hozta a formáját és megint jól beleszart az egészbe, amikor számon kértük rajta a dolgokat a családi kupaktanácson jól a képünkbe röhögött és a vállát vonogatta, azt hiszem ez egy életre szóló barátság kezdete... Az estét filmezéssel zártuk, alváshiányra hivatkozva elvonultam aludni, aminek eleget is teszek jó éjt mindenkinek!

 

Szerk.: A szerdával kapcs. megjegyezném azt, amit barátom elfelejtett...Elbúcsúztattuk Birsa-t..Elég jól sikerült, örült is szerencsecsomag, hogy gondoltunk rá. A mi részünkről iszogattunk, a többiek csak Birsa jelképes gyerekpezsgőjéből ittak xD Meg volt persze így is a jó hangulat, orosz barátunk formába volt, lőtte a poénokat rendesen. Aztán kicsi gitár, kicsi éneklés és mindenki nyugovóra tért...

A mai napról pedig...többet nem nagyon tudok mondani, énis majdnem agyf*szt kaptam ébredés után. Főleg amiatt, h még alig ébredtem fel, már mindenki ordibál, acsít, szarrágó Landlord meg csak sír, hogy küldi a takarítónőt. Jó, részben igaza volt...Apropó takarítónő. Ma mondta a Landlord, hogy legutóbb, mikor a kis Consuela meglátogatott minket, majd elviharzott, panaszkodott neki, h mi küldük el...:/ Alig tudott angolul, kb mint a Family Guy-ba, hogy küldhettük volna el? El gato negro? Mota?  Vagy mi? Nemértem, ez is csak hab volt a tortán. 

Pozitívum viszont, hogy 3 működő drótszamár áll rendelkezésünkre, ami igencsak meg fogja könnyíteni a dolgunkat a közeljövőben, úgyérzem...

Majdelfelejtettem...Mikey csapda:P

Pár képet persze mellékelek, úgyis rég volt már igazán tartalmas, színes, képekkel teli riport...öhm..post!

/psztamas/

 

2 komment

Storno...

psztamas 2011.01.26. 03:05

 A reggel 9kori kelés megvolt, csak visszaaludtam...így egy láncreakció lépett fel és minden máshogy alakult, mint ahogy terveztük:D

Igen..9kor felkeltem, de gondoltam, visszaszilek egy kicsit, úgy se lesz belőle probléma...a vége az lett, hogy vmi 12-13 óra körül kászálódtam ki...a kis Mike már rég fentvolt, már rég megkávézott, fürdött, lakmárt, még tanult is egy kicsit, vagy legalábbis rajzolt vmit...Vidabarátom még sehol nem volt, így kénytelen voltam felverni szegényt, csak hogy legyen valami. Lakmártunk egy kis EuroShopper ultraolcsó zabpelyhet és egyől nekiveselkedtünk 2 kerékpárunk megjavításához. Kerék ki, gumi le, folt megtalál...megcsináltam, Mikey futott is vissza, de egyből le is eresztett...valahol máshol. Újdonsült 1 napja szerzett kétkerekűnkkel seem volt több szerencsénk, az is leengedett egy kis idő múlva..kicsit fel is b*szott, így hagytuk a fenébe és storno-ztuk az egész elektronikai boltos, second-hand shopos kiruccanásunkat.

Itthonmaradva vettem a bátorságot és nekiveselkedtem egy jó paprikáskrumpli elkészítésének. A kis Vida addig elment a Maxiba pár hozzávalóért...addig ketten előkészítettük a kaját, így mire hazaért, már kezdhettük is a gyártást. Ha minden igaz, mindkettőjüknek ízlett a főztöm, igaz, h égetett mint a pokol tüze...a kolbász és a cayenne bors megtette hatását, plusz még forró is volt:D De ízletes lett:P Büszke is voltam, h főztöm elnyerte cimboráim tetszését:P

Ezután előtört belőlünk a rendmánia, megcisnáltuk a hűtőt, a fiókokat ráadásul fel is mostunk...a helység, ahol eddig főzünk, kezd hasonlítani egy konyhára lassan.../igaz, 2-3 nap múlva meg egy kib*szott disznóól lesz megint, hála lakótársainknak...Node a tudat, h megcsináltuk...:/

Pihenésképpen vertünk egy kis LAN-t a változatosság kedvéért, pár kör utána Mikey nyugovóra tért, mi Bááálinttal csak folytattuk...De egyre jobb, lassan kezdenek kialakulni a CoD-reflexeim xD

Ütöttünk egy rántottát úgy negyed 2 körül, ebben a szent pillanatban pedig még recsizünk, méregetjük masináink teljesítményét, Vida képeket szerkeszt, elvagyunk...hnap relatíve korán kell kelni, de nem érzünk magunkban annyi erőt, hogy nyugovóra térjünk...habár már időszerű lenne, sok a tennivaló: Development óra, BIT óra, koreai pujákkal kupaktanács, IDcard, Maxi....kileszünk, az tuti..de a lényeg a sok tej...az adja a mindennapok energiáját...napi 1L és semmi sem állhat az utunkba. Ezt Mike is igazolhatja.

Szólj hozzá!

Got milk?

psztamas 2011.01.24. 18:45

Végre meg van a téma a Development of New Goods and Services tantárgy przenetációjára....

Ma ismét késtünk BIT óráról /pár perc/ de ez már elenyésző az előző 15-20perces késéssel szemben. Ismét nagyot alakított az öreg Torben Professzor, érthető volt amit mondott...A hardverekről, szoftverekről beszélgettünk, egész gyorsan elszállt a 1,5 óra, persze 1 szünettel kiegészítve..

Utána megint egy kínkeserves próbálkozást tettünk ID kártyán megszerzésére, nem meglepően megint sikertelenül...és itt jön a csodamondat: "talán holnap". A baj az volt, h nem volt nálunk az azonosító kódunk/jelszavunk, így nem tudtunk volna belépni a rendszerbe és képet csinálni ostoba, fáradt ábrázatunkról..hazafele jövet elváltak útjaink, Mike végre egyedül nekivágott a nagyvilágnak a jobb élet reményében, ment kicserélni a lapos hűtőlapját egy nagyobbra/jobbra. Jelzem sikerrel járt!

Mi egy gyors eszmecsere után a Maxi felé vettük az irányt, mivel nem volt kedvünk tojással sz*rakodni otthon, sőt enni sem akartunk azt, így betértünk törzshelyünkre, melyet minden nap látogatunk és vettünk 2 pizzát és 3L tejet :P.

Hazaérve megsütöttük a 2 pizzát, belakmártunk, kis nézeteltérés volt is ebből, mivel Mike barátom hazaértével ráeszmélt, h neki nincs kajája...Jelzem: 1.: már külön kasszán vagyunk/ ezt tegnap beszéltük meg/ 2.: volt otthon más kaja..pl: tej, tojás, margarin, gabonapehely, kolbász, leves. Kis duzzogás után megbeszéltünk mindent higgadtan, aminek örültem.

A prezentációra visszatérve...haladtunk vele, nem hidridautókról írunk, hála koreai kollegináink jóvoltából. Az új téma a FB csoportos chat/beszélgetés, fájlmegosztás, egyéb interaktív tevékenységek fejlesztése. Kíváncsian várom, mit tudunk összeütni belőle...Egy kiadós Skype konferencia után már nem is tudom, mit gondoljak.

Mindezek után csak vissza kellett tekerjek a Maxiba, mivel kaptam értesítőt, h végre megérkezett a bankkártyám(Y)(Y). Egyből odarohantam a pulthoz, de el is küldtek számot húzni...szép, mivel a kis Candy-t kikérdeztem, h hogy is megy ez itt a Svédeknél és még figyelmeztetett is, hogy sorszám van:D Újra sorra kerülve megszereztem oly régóta várt kártyámat és boldogan tértem haza Strandparkenbe. 

Vida és a kis Mikey filmeztek, amikor hazaértem /gondolom még mindig azt csinálják/ én ezalatt gitároztam kicsit...nem tudom mi lesz az ez utáni program, csak azt, h hnap ismét ID-t próbázunk csinálni...remélem nem kell többször mennünk oda, herótom van, de nem is csoda, hisz' vagy 8x próbáltuk...

Szólj hozzá!

Ad hoc

psztamas 2011.01.24. 01:37

 A mai nap majdhogynem szürkének mondható, még a 2 koreai puja sem tudta bearanyozni...

Valamikor fél 2körül ébredtem, lakmártam egy kis zabpelyhet, fürdés, fogmosás és irány a könyvtár...Szokás szerint ismét elkésünk...a 2 puja várt ránk vagy 15 percet:D Úgy látszik, mi már csak ilyenek maradunk, arra vagyok kíváncsi, ma mi lesz, oda érünk e suliba 10.15re...A pujákról csak annyit, hogy érdekesek voltak. Nem igazából lehet eldönteni, hogy csak udvariasak és leszarnak, vagy valóban érdeklődnek irántunk vaéamennyire. Majd kiderül. Végülis semmire sem jutottunk, próbáltunk kitalálni vmit, amiről írhatnánk a prezentációt, de valahogy nem tudtunk közös nevezőre jutni. Itthon viszont kigyulladt a kis lámpa a fejem fölött: hibridautók!:P Ki fog az hamarosan derülni, kiadja, vagy sem..

Visszatérve a napunkhoz, miután letudtuk az igen érdekfeszítő, de semmirevaló meetinget, ismét a Maxi felé vettük az irányt. Pizzáz lakmártunk egy kis erőlevessel:D Újabb adagot raktunk oda mosni, mostmár fehéreket, remélem nem b*sszuk el /fingers crossed/. 

Mostanáig LAN-oztunk és ami a legfontosabb /és a cím is erre utalna/ , kitaláltuk, hogyan lehetne kiküszöbölni a lag-os problémákat, mivel gyors a net, csak mindenki nyúzza, így nincs elég sávszélesség ahhoz, h felhőtlenül tudjunk játszani együgyű játékainkkal:P AD HOC!!! Hallottam már róla, de igazából sose néztem utána, mi is az, hogy is működik. Vida barátom talált rá /igen, ez az ő érdeme és büszke is vagyok rá /. A lényeg, wifi-n keresztül csatlakozunk egymáshoz minden router, kábel, akármi nélkül! Faszányosan müxik, jót játszodtunk, habár még mindig nem tudjuk megverni...:'( De majd egyszer...végülis itt leszünk még vagy 4 hónapig, addigra csak ki tanulom a szakmát:P

Most egy jól megérdemelt lakmározás, a menü a szokásos /kolbász/, nem ettünk vagy egy napja asszem...vagy annyi sincs?

Kíváncsi vagyok, hogy adja majd a hnapi BIT óra, mit mondanak a puják a projekttel kapcsolatban, el tudunk e induli e rögös úton...

1 komment

Shitty Day

DraVIDA 2011.01.23. 02:48

A mai nap tökéletesen leképezi azt, hogy milyen amikor az ember eltervezi a napját és ebből gyakorlatilag SEMMI nem jön össze :(

Tehát nem aludtunk semmit. Reggel fél 9 után valamivel -a terv szerint- elindultunk 4-en. Engem Mike vitt volna biciklin. 3 perc tekerés után Tomi átvette mert kis barátom nem bírta az iramot, még Tomi fél perc tekerés után észrevette, hogy jóhogy nem bírja, mivel az első kerék full lapos-.- Gyalogolhattunk vissza ketten, viszont nem állt szándékunkban bénázni, ezért felvertük Lenint és Candy-t, akiktől elkértük a biciklijüket szerencsére segítőkésznek bizonyultak. Én kaptam Candy biciklijét, ami természetesen ismét full lapos kerekekkel rendelkezett majd' meghaltam mire odaértünk a boltba ami ZÁRVA VOLT:@

Mit volt tenni mit nem elindultunk a város fele, hogy legalább a csoda zeneboltot megnézzem, de az is csak 11-kor nyitott (akkortájt 10 óra előtt voltunk valamivel)

Mike rossz lap top hűtőt vett magának, ezért betértünk a műszaki shopba -ahol vásárolta- és megérdeklődte, hogy van-e lehetőség becserélésre: egy jóval drágább hűtő vásárlása esetén megoldható. Ami sikerélménye volt legalább annyi, hogy 1500 Ft-nak megfelelő összegért vehetett egy ultragagyi gumipapucsot, de ezzel fürdési problémái végképp megoldódtak.

A zene boltba való betérésünk előtt Mekuria barátunk eltávozott, mert még dolga volt. A helység valami hihetetlenül lenyűgöző volt, ennyi hangszert életemben nem láttam egy helyen, van egy nagy pince, ami tele van mindenféle-fajta hangszerrel, vannak székek amire leülhetsz és kipróbálhatsz mindent (kivéve a 900ezer Ft körüli gitárokat, mi Tomival csak szar 300ezer Ft-os gitárokon toltuk:D) Mike is lecsekkolta az elektromos dobját én is teszteltem, hogy van-e efféle rejtett tehetségem, de sajnos csalódnom kellet.

Hazatérésünk már kevésbé volt nyűgös. Itthon leteszteltük az ultra olcsó Euro Shops-os virslinket, mondanom se kell, hogy ultra szar ízű volt, rajtam kívül senki se bírta megenni. Ahogy szüleim mondták bölcsen: olyan nincs, hogy szar kaja, csak éhes gyerek. Konklúzió: NE VEGYÉL EUROSHOPOS TERMÉKET ÉRTEM? A maradékot Tomiék fel fogják ajánlani Diegonak, amint nem veszi észre Lenin, hogy itt van jószág és Diego maga is megtisztel minket jelenlétével. Ma elugrott beköszönni, de nem tudtam beengedni szegénykét, ezért átpártolt a szembelevő házibuliba.

A koreai pujákkal való meetinget kénytelenek voltunk visszamondani fáradtságra hivatkozva, szerencsékre ők is hasonló dolgokon törték a fejüket, mivel nem volt biciklijük. Ma 3-kor találkozunk velük, délben illene felkelnünk, hogy elkészüljünk addigra minden szarral. 

Kaja után Mikenak gondjai adódtak a boltba menetellel való logisztikával, aminek következtében némi összeütközésbe került velünk, remélem tudja orvosolni magának a problémát, hogy nem kísérhetjük el mindig mindenhova, néha különbözőek az igényeink és az érdekeink. Ezután végkimerültség következtében bevágtam a szunyát 8 órára, míg barátaim elmentek kínai étterembe kajolni, majd követték példámat.

Este elnéztünk házibuliba, szomorú tény, hogy csak 1sör/fő kapacitással rendelkeztünk, ezért kénytelenek voltunk hamar hazajönni, talán Krusbaretben jobb parti elé nézünk ha bevállaljuk azt is.

Buli után Tomival elkezdtük életünk első mosását, amíg tart a folyamat és befejezem a blogot egy kis lant is tolunk. 

Remélem a mai napot sikeresebben zárjuk.

Szólj hozzá!

Húzós nap elé nézünk

DraVIDA 2011.01.22. 07:50

Érdekesség volt még az este folyamán, hogy jött két lengyel, akik elinvitáltak minket Kruszbaretbe bulizni, de most nem volt rá kapacitásunk sajnos, viszont volt facebook, telenszám csere megvolt, szarízű, de normális alkoholtartalmú sört elméletileg mostmár tudunk olcsón beszerezni:)

Megvolt a kis LAN, végre élvezetesre sikerült, nem húzták a wifinetünket. Hajnalban kimentünk beszélni robotépítő barátunkkal és ledumáltuk vele, hogy ma reggel elmegyünk a Second Hand Shopba reggel 9-re. Ahhoz, hogy ezt kivitelezni tudjuk, muszáj egész nap fent maradnunk, mivel eddig képtelenek voltunk délután 1 óránál hamarabb felkelni (tisztelet Mike-nak) Menetközben kiderült, hogy Tomiék csak poénkodtak, hardcore nerdülést terveztek, hálistennek Mike jól fogadta a meglepetés programot, Tomi meg beletörődött a többség szent akaratába, bár a lelke nem is oly legmélyén őt is motiválja a kaland. Így a dolgok jelenlegi állási szerint nem aludtunk semmit és nemsoká indulunk nézelődni, netalántán vásárolni egy két olcsó, hasznos holmit. Tervben van életem első mosása, délután 4-kor KOREAI pujákkal találkozunk, nem kínaiakkal a könyvtárban, tiszta buli lesz.

Takarításról annyit, hogyha 4-en gecizünk és a többi ember beleszarik, főleg Lenin a fő szószóló, akkor szerény véleményem szerint éjfél után nincs értelme mártírkodnunk, a munka jelentős része megvan, nem sokat hagytunk mára. Ami még izgalom: lehet lesz(nek) új lakó(k)... :O

Szólj hozzá!

Nagytakarítás

psztamas 2011.01.22. 02:10

Ma érkezett el az a nagy pillanat, amikor a megbeszélt nagytakarítást végrehajtottuk...Az, hogy hogy sikerült, nemsoká megtudhatjátok...

Reggel 12körül a "nappaliban" lévő rádiós ébresztős kis óra ébresztett funkciójához híven, mivel kb 2 napja vida beállította az órát, ébresztő valszeg be volt állítva, amiről nem tudtunk...lényeg, h felvert, kicsit még sziltem utána, kb 1 körül keltem fel...Ismét kávé, cigi..
Tervben volt, h ma megcsináljuk az ID cardot, utána maxi...a kártya ma sem jött össze, előre megmondom...talán köv.hét

Indulásra készen álltunk, node vajon mivel is menjünk?1 működőképes kerónk volt, másik még javításra szorult...első kereke le volt engedve..Nekiálltunk megcsinálni.A belső? Hát vmi okádék, ahogy az kinézett, megévődött ezeréves szar...szerencsére Birsa-tól kaptunk egy belevaló belsőt, ami igaz, h lyukas volt, de jól jött.Vida elment felfújatni a Landlordhoz, de mire visszajött, már le is engedett. Szerencsére megtaláltuk a lyukat, pont a foltnál eresztett. Ismét landlord, vissza...még 1 lyuk, felfúj, keró összerak, Landlord..Már azt hittük, h indulhatunk, de a "kenyértartó" lötyögött és mivel 2 keróra voltunk 3an, muszáj volt azt is megcsinálni. Itt meg kell jegyezzem, legalább 10x mentem be a szobába, persze úgy, hogy mindig amikor kimentem, bezártam, mert mindig azt hittem, h nem kell visszamennem. Egyszer csavar kellett, egyszer folt, egyszer Mike-nak párna, h ne nyomja a hátsóját a vas, egyszer visszavittem a svédkulcsot és megint kellett...szal kb így nézett ez ki. Szóval..megszenvedtünk a csomagtartóval is, biztonságos volt már így újdonsült közlekedési eszközünk.Volt már vagy 3-4 óra, mire elindultunk. A felállás: én a nehezen tekerhető elsőként szerzett sz*rral, Mike és Vida meg a második csodával ment...

Mivel nem volt lakat/lezáró eszközünk, a terv az volt, h vki bemegy a Maxiba, vesz egyet, lezárjuk, megyünk be...Vida szerint úgy se lopják el..Megvettük amit kell, bőszen bevásároltunk, azt kell, h mondjam, vettünk egy kis  Ristorante pizzát, amit hazatérve meg is lakmártunk...Be is laktunk tőle, mint a ló, jól esett a kis belünknek a kis melegétel, mivel egész nap nem ettünk semmit. Hazudok, mivel a Maxiba ettem 300 ft-ért egy miniatűr hot dog-ot, ami semmire nem volt elég...kár volt érte. El is felejtettem, csináltam a pizza előtt egy Újházi tyúkhúslevest...

10 óra, eljött a takarítás ideje...Mindenki megjelent, de már az elején, a Francia gyerek kitalálta, hogy ő fáradt, sz*rik bele.Ennek ellenére elmosogatott és eltakarodott a szobájába..(Y) Többiek bőszen csinálták a dolgukat, habár páran csak álltak és néztek. Pl Birsa. Mi nagyon nekirugaszkodtunk, megcsináltuk a polcokat, én bevállaltam a páraelszívót, mivel az úszott a ganéba...bele volt b*szódva annyi olaj, hogy vagy 20kg sültkrumplit meg lehetett vna benne sütni:/ Igénytelen állatok. Vagy 3/4 órán keresztül csináltam és még mindig nem volt tiszta 100%osan. Mindegy, hülye voltam, h egyáltalán nekikezdtem. A lényeg, h a mi oldalunk majdnem teljesen kész, hűtő maradt, meg persze a padló. De nagy előrehaladás...Am kb félidőnél 4en maradtunk, Mike, Vida, Candy és én...A rendmániás orosz állat is behúzódott a vackába, nem értem, mindig veri magát a tisztaságra, most meg elmegy...Nembaj, be is cigiztünk a konyhába, amit rühell...:D Később visszatért és mondta h most fáradt és majd hnap fejezzük be. Vida is otthagyott minket és teljesen megértem h miért...Lényegében nem akart hülyét csinálni magából, h mindent mi csinálunk, de mi Mike-kal megbeszéltük, h megcsináljuk, másrészről meg utálok koszban élni...

Összességében elég szar napot zártunk...habár csak a vége volt sz*r, de büszke vagyok, h legalább elértünk valamit. A mi konyharészünk elég tiszta már, mint mondtam, csak a hűtő és 3 fiók maradt hátra...az majd hnap. Arra leszek kíváncsi, meddig tudjuk fenntartani ezt az állapotot, habár jók a kilátások. Ezt azért mondom, mivel a mi oldalunkon csak Candy, az orosz és mi 3an vagyunk..többen meg valszeg nem jönnek, így remélhetőleg megkapjuk a hűtőt és gondolom mi csak rendbe tudjuk tartani a dolgokat...

Hnap /vagyis már ma/ találkozunk a kínai pujákkal, mivel velük kell majd csinálnunk prezentációt...csak ki fogja az adni:P Majd beszámolok, hogy sikerült:D Sztem ma még lakmárunk egyet, LAN, aztén szilés...

Addig is itt van pár kép, a konyháról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Lucky day

psztamas 2011.01.21. 03:10

A tervezettnél kicsit később keltünk /ez mondjuk csak rám és Vidára igaz/, de végül minden úgy adta, ahogy mi azt egyáltalán nem vártunk volna...

Tervbe volt véve, hogy felkelünk, kajolunk és irány a suli, mivel még mindig nincs student ID card-unk...Vida barátom persze kijelentette, hogy őt aztán senki ne merje felkelteni,  /mondjuk én így nem tudom, hogy gondolta, h eljutunk egyáltalán az egyetemhez/ lesz ami lesz...Városközpont is tervbe volt persze...Mi ketten mentünk volna MIke-kal, Vida pedig hazajött volna ebédet csinálni.Itt meg kell jegyezzem, nincs jelentősége, hogy a lakomát bárminek is nevezzük.Ebédre hideget, vacsorára meleget vagy épp fordítva és így tovább, rendszertelenül össze-vissza..

Az egész ott kezdődött, hogy a megbeszéltek szerint a kis Mickey mouse becsülettel ébresztett kopogással, ahogy kértem. Persze visszaaludtam. Ezt ha jól emlékszem, megcsináltuk vagy 3x, mire kikeltem az ágyamból.Volt már vagy fél 1, Vidának semmi híre. Kávé, cigi...Miközben kint cigiztük, megjelent Francia lakótársunk /azt hiszem Andrey/ és mivel a biciklikről beszéltünk, megfogta és adott nekünk egyet. Persze ez sem tökéletes, első kereke lapos, folt persze van, javítható. Egyre jobban nőnek a túlélési esélyeink és persze nem utolsó sorban ezzel már nem is tudom, hány koronát spóroltunk meg. Csak összecigánykodjuk magunknak a jót:P

Mivel nem volt kedvünk foltozgatni, Mike kölcsön kérte Candy-től az ő keróját és nekiindultunk a nagyvilágnak. Persze ez volt első csodabájkunknak a próbaútja. Bekeveredtünk a városközpontba, ami kb 10 perc keróval és egyből találtunk egy deszkás boltot. Kicsit drága volt, viszont nagyon jó cuccok voltak. Fullcap-eket néztem, 15.000HUF (Y). Pólókra majdnem mindegyikre -30%. Nemrossz.

Ezen felbuzdulva továbbindultunk szerencsét próbálni, mivel az elsődleges cél MIkey-nak szerezni vmi laptophűtőtálcaszerűséget. Sikerrel jártunk, mivel találtunk egy igen jól felszerelt boltot és kb 3000HUF-ért /ami mellesleg itt jó ár (sztem)/ én meg szemeztem egy 2.1-es hangrendszerrel, amire -50% kedvezmény volt!!!:O 12.000 HUF volt az ára, a feléért el is vittem. Igazából félrerakattuk, és mentünk tovább a hangszerboltba..Könnyen meg is találtuk és mikor betértünk...hát...majd beszartunk. Mike-ot inkább a dobrészleg érdekelte, engem viszont a gitáros..Mutatok pár képet, egyszerűbb és kifejezőbb:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ki lehetett próbálni bármelyiket, sőt, a dobokat is.Mike megpróbázott egy kb 300.000HUF értékü Roland elektromos dobot, ami elég durván szólt, én meg szerényen elpengettem egy sort egy szintén 300.000ft értékü Fender American Standard Stratocasteren:P:P

 

 Lakmártunk egy hambit egy gyorsétkezdében ami igen csak elkellett, mivel nem ettem semmit:S Mike is csak 2 szelet vajaskenyeret evett vmikor reggel, majdnem az egélsz napunk elment mászkálással.De megérte.Visszamentünk a cuccainkért a pc boltba és a hazaút is zökkenőmentes volt, mivel a rendszert el tudtam helyezni a kis tanyarájder kenyértartóján:D Igaz, hazafele egyszer leesett a lánc.

Hazaérve kicsit megfáradtan örömmel tapasztaltam, h a kis Vida majdhogynem kész a fejedelmi lakomával, a rakottkrumplival. Mesélte, hogy elb*szkódott vele vagy 3 órát, de végül csak kiforrta magát:) Beizzítottok a hangrendszert,  laptophűtőt és lakmártunk egy jót. Utána Magyar klub, amiről sok mesélnivaló nincs, max annyi h onnan is elkéstünk, de még ott voltak, beszéltünk egy keveset és talán tudunk majd olcsón piát szerezni xD

Lidl nem volt már nyitva, így hazafele vettük az irányt és elkezdtük a jól megérdemelt LAN-t. CoD2-ztünk, amiben Vida megint elpicsázott minket :@ De azért jó volt, leszámítva azt, h akárhogy variáltuk, csak annak nem lagolt be, aki a szervert csinálta.Érthető, kevés neki a sávszél, az összes koszos állat éjszakai életet ét és gondoltam töltenek 1000-rel. 

Összegezve azt kell, h mondjam, megelégedve térek nyugovóra, mivel ma gyönyörű szépen sütött a nap, lett egy biciklink, meglátogattuk sikerrel a városközpontot, vettem hangszórórendszert /ami persze a bulik+gitár céljából hiányzott szerény életünkből/ Mike "mosógépe" sem melegszik annyira, jól lakmártunk, így ezennel kis kurkász Vida barátomnak elismerésemet kell, h adjam és végül LAN-oztunk egy tűrhetőt. Holnapi teendőin közé sorolnék pár dolgot: Maxi, ID card!!!, este takarítás, MOSÁS!!!

Remélem lesznek még ehhez hasonló, igen sikeres, boldog, zökkenőmentes napjaink itt, Vikinghonban...

 

Szólj hozzá!

2. nap a suliban

DraVIDA 2011.01.19. 23:06

... tehát a tegnapi/mai buli fergeteges volt:) Kedves kollégáim kijelentették, hogy ők túl fáradtak lesznek bemenni ma a suliba, így kénytelen voltam magamra vállalni a szar-szemét-keltető szerepét, amit bevallom őszintén nagyon élveztem;D (leszámítva, hogy én is voltam legalább annyira fáradt és nyűgös mint ők) Az általam erőltetett menet ellenére is sikeresen késtünk 20 percet, és reggelizni se nagyon tudtunk, de az óra jó volt hálistennek, boldog szájízzel fejeztük be. Kell csinálnunk egy prezentációt. 2 koreai leányzó csatlakozott hozzánk ennek elkészítéséhez, szombaton fogjuk őket kicsit jobban megismerni egy hihetetlenül jó könyvtárazás keretében. Az infó tanár hozta a formáját, ismét lelkes és segítőkész volt mindenben, élveztük az első gyakorlatunkat.

A két óránk közötti szünetben találtunk ismét egy biciklit, aminek a hátsó kereke teljesen le volt amortizálva, előbbi példámból okulva, Mike úgy döntött, hogy megcsinálja ő is a szerencséjét és hazahozza. Suli után még mindig ott volt, ebből arra következtettünk, hogy tényleg nem kell senkinek, így hát elkezdődött a komédia, ritkán röhög az ember ilyen jót, szegény Mike l10 percen keresztül küzdött azzal a szarral:D Ahogy méregettük Tomival a karosszériát észrevettük, hogy a hátsó kerék csúnyán le van zárva, így kénytelen kelletlen magunk mögött kell hagynunk az új reménységünket. Óvatosan megpróbálunk majd facebookon videóanyagot közölni az esetről ;)

Az én biciklim reparálását sikeresen befejeztük, nem könnyű ugyan tekerni, a fék se fog annyira mint kéne, de AKKORIS VAN EGY BICIKLINK MAJDNEM INGYEN!!! :D Ez már élelmesség! Ezenfelül végre a kedves landlord odaadta nekem a rég áhított kukát, immár a szoba kollekcióm teljes, jöhetnek az apróbb körítések. 

Itthon ettünk egy jól bevált zacsis leveset és sok sok kolbászt kenyérrel, nem épp egy fejedelmi lakoma, de annál laktatóbb volt! Holnapra hősiesen bevállaltam, hogy elkészítem a népnek életem első rakott krumpliját, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle:)

A szülőkkel, Julcsimmal való msn-ezés/skypeolás után toltunk egy egészségügyi lant, nem éppen a legemlékezetesebb, de a múltkori L4D után már üdítő élmény volt ez is. A nap további részében valószínűleg recsizés, bambulás, orrdurás, meditálás, porgyűjtés várható:)

Holnapi terv: Mike remélhetőleg beszerez magának valami kongát, vagy bongót vagy valamit, amit ütlegelhet miközben örömzenélünk, illetve este újabb kísérletet teszünk a helyi magyar klubbal való találkozásra. Reméljük sikerrel járunk.

Pár kép a tegnapi buliról:

Szólj hozzá!

We'll miss u Laurent...

psztamas 2011.01.19. 04:45

 Igen, itt hagy minket a kis Guitar Hero...úgy gondolom hiányozni fog mindannyiunknak, hasznos, szeretnivaló tagja volt a csapatunknak...:'(

Beigazolódott, tényleg k*rva jó volt a minibuli...Valamikor 1 körül kezdtünk, nem voltunk valami sokan.Laurent,Birsa,Jude/ vagyis nemtudom, hogy kell írni a kis nevét/, Candy Mike, Robotépítő barátunk, Vida és Én...szal 8an voltunk.Iszogattunk, csináltunk egy csomó képet, Mike fűzögette a kis Candy-t /he did it right/, gitározgattunk és LAURENT ISMÉT BEBÜNTETETT MINKET!!! Én még az övéhez fogható akusztikus gitárt még nem láttam/hallottam/fogtam. Valami csodálatos hangja van:P:)

A lényeg, h minden nagyon f*sza volt, ivott egy kicsit a nép, kis pálinka, kis sör, kis forralt bor, ami csak kell.Elbeszélgettünk és persze még a legelején odaadtunk Laurentnek csekély ajándékunkat. /nézzétek el, h összefüggéstelenül írok.//alkohol teszi a mestert/Úgy láttam, Laurent örült, h gondoltunk rá és a kis lelkére, valószínüleg az ajándék is tetszett neki. A végén már a szobában ittunk vele, mivel nem akartuk elosztogatni a kincset:P Végül megértette, h mi is valójában a szándékunk, h nem sajnáljuk, csak épp nem akarunk itatni 8 embert, elég az 3-nak is!

Többet jelen pillanatban nem is tudnék írni, még ha akarnék se, mivel kivagyok, fáradt vagyok, el sem tudom mondani, mennyire.De talán nem is kell, pont olyan volt, mint amilyennek képzetük.A végére én maradtam és etiópiai barátom/lakótársam, meglakmártunk és kiraktuk szeretett házikedvencünket, Pedrót. Vagy talán Diégo a neve?:D Hnap / vagyis ma/ suli 10.15től és ráadásul 2 óránk is lesz, ami igazábl 2 tantárgy és tart vagy 5 órán keresztül...és persze student ID card-ot is meg kell csinálnunk mivel ma nem működött a gép:/...Hogy fogjuk mi ezt bírni...:S

 

u.i.: lesznek képek is, amint lesz rá kapacitásom és amennyiben fent lesznek a gépemen;)

Szólj hozzá!

Agyfasz

psztamas 2011.01.18. 15:46

Ahogy barátom is írta, a reggel nem úgy kezdődött, ahogy én azt vártam..
 

Dörömbölésre ébredtem, pedig lehet, jobb lett volna telóra.Nem tudom, valahogy itt Svédisztánban nem hallom meg a telócsörgést, lehet h a jó levegő miatt, vagy nem is tudom, de pl mikor még Vidával osztozunk egy szobában és állítottam ébresztőt, ő hallotta, én nem.A másik érdeked kicsit ideillő dolog a kettőn közti különbségekről az az, hogy őt összecsípték vmi állatok az éjszaka folyamán, engem viszont nem:OxD

Szóval ahogy kimentem, megfürödtem, öltözgettem, kajcsi csinálás...ahogy terveztük.Erre megjelenik Consuela és elkezd takarítani.Egyől be is szartunk, h a nagy kosz miatt, ami uralja kicsin házikónkat jött ide és majd fizetnünk kell azért, mert más igénytelen.Kicsit érdeklődve Birsa-tól megtudtam, h a Landlord küldi őt mindenhova és ő fizet neki...reméljük így van.

Késtünk, újfent.Igazából az egész Student ID  igénylést egy expo-hoz hasonlítám kicsit és csak nagyon lehet róla elkésni, mivel 11től nemtudom meddig tartott, de a lényeg, h sikerült.És Vida is megcsinálta magának a feladatot, odaérve és kicsit körülérdeklődve jöttünk rá, hogy kell személyi, vagy akármilyen személyi azonosságot igazoló okirat.Na, ki tudjátok találni?Igen, otthon felejtette a kis személyit.Más sem volt nála igazából.Mi Mike-kal megcsináltuk, miközbe Vida hazaugrott.Ebből is volt egy kis nézeteltérés, meg persze ott volt az is, h Mike elvesztette Vida bevásárlós tasiját.Ami persze nem egy sima szatyor, vmiért én is ugyanolyan hibás voltam Mike szerint, mint ő maga.Pedig ő vitte, de nem is számít már

.MIközben sziltünk, észrevettem, hogy egy srácon Tiszacipő van.Mondtam Mike-nak, hogy az lehet, h Magyar.Bejött.3an is voltak, Pest megyéből jöttek.Facebook -on már meg is vannak lassan, bővült kicsit az ismerettségünk.Ez egy jópont.

Mindezen túl elgondolkoztunk, h megéri-e továbbmenni a városközpontba ami még egy kicsivel több volt, mint 3 km,de végül úgy határoztunk, h beugrunk kicsit Maxiba pár cuccért.Vettünk kis krumplit, így tudunk csinálni rakottat,sültet:P Vettünk még pár apróságot és összefutottunk Birsa-val. Közös erővel vettünk egy kis ingszerű, igazából kabátokhoz nem sorolható ruhadarabot a kis Guitar Hero Laurent-nek.Gondoltunk jó ember és mivel távozik, csak illene venni neki vmit, ami úgymond maradandó. Reméljük tetszeni fog neki és a méret is passzolni fog.

Hazaérve kipakolásztunk és kaptam Birsa-tól egy doboz zöld pall mall-t:D Még ő se tudta, h honnan van az neki, hisz nem cigizik, de örültem neki, h gondolt rám.Hiányozni fognak Laurenttel együtt, mivel mind a ketten távoznak.Laurent hnap, a kis Birsa a hét vége fele.

Nemsoká csinálunk egy kis ebédet, gondolom megint chilis babot csinálok, rakott krumplit majd talán hnap.Vida épp gitározik, én meg pont a végére értem a tudosításnak.Talán lesz még ma bejegyzés...szilünk egy kicsit, aztán munka van, lakmárt kell gyártani, este meg Laurent goodbye partija, biztos vagyok benne, h jó lesz:P Szurkoljatok, h örüljön csekély ajándékunknak...:)

 

Címkék: party erasmus dravida good bye laurent halmstad psztamas

Szólj hozzá!

Bazze!

DraVIDA 2011.01.18. 10:18

Itt a takarítónő és majdnem azt csinálja amit mi 2x végigtoltunk múlthéten (csak nyilván még alaposabban, jobb tisztítószerekkel felszerelkezve) Asszem az igénytelenség meghozta gyümölcsét, előreláthatólag 100 SEK/főre megleszünk baszva, este emelkedett hangvételű kupaktanács várható... <ejj de jó erre kelni>

Szerk.: lehet mégse fizetős téma Birsa állítása szerint... Már csak az a baj, hogy a rántotta negyed óra alatt se akar megsülni, 20 perc múlva elkésünk.... -.-

Szólj hozzá!

Első napunk az iskolában

DraVIDA 2011.01.17. 15:36

Sikeresen vettük az első akadályt, meglehetősen kellemesen telt a napunk idáig. A reggel agyfasszal vegyített feszkóval indult, ugyanis megszokta a szervezetünk az itteni össze-vissza alvó/evő életmódot, ezért hajnali 3 fele bírtuk csak magunkra erőszakolni az álommanót. Alireza ma hajnalban távozott, adott még nekünk az éjszaka folyamán kisebb-nagyobb szuvenírokat+lehívta a baráti társaságát egy utolsó esti kis összezörrenésre. Valamiért nem éreztük teljesen miénknek ezt a bulit, mivel csak 2 napja ismertük, ezért inkább visszahúzódtunk a barlangunkba. Személy szerint kaptam tőle magic salad-ot, szennyestartót, playboy szerű csajos újságot, egy lámpát és vállfákat. Nagyon örültem neki és hálás vagyok érte, jó ember, azt kell, hogy mondjam. 

Tehát a reggel: 7-kor ébresztett minket Tomi telefonja, fél 9-kor Mike ott dörömbölt az ajtóban így enyhe késéssel fáradtan és idegesen egy kávé után nekilódultunk a sulinak. Jó szokásunkhoz illően pár percet késtünk az óráról, szerencsékre hihetetlen rendes, fiatalos felfogású tanárt fogtunk ki. A tanterem igényes és modern felszereléssel bír, minden vadiú,j csili-vili. szóval leírhatatlan, majd egyszer lövünk egy képet róla, ha nem látják. Nagyon nagy hátrányban érzem magam a szegényes angoltudásom miatt, sajnos csak kb az óra felét értettem, míg kedves kollégáim elég jól felfogták az óra anyagot, Tominak még egy okos hozzászólása is volt. 

A bemutatkozás után kaptunk 15 perc szünetet, útra keltünk hát a közeli ebédlőbe, amiről megint nem tudok normálisat írni, mennyire hihetetlenül igényes és jól felszerelt, megcsodálhattuk a híres svédasztalt+rövid betekintést nyertünk ekkor (+suli után) is a Student Unionba, erről már lesz pár kép, miután Tomi feltölti őket. Az árak még mindig megdöbbentőek, egy korrekt mennyiségű szendvicsért kb 1200 Ft-nak megfelelő összeget fizettem, innentől korán kelés, kaja kreálás lesz... A mára tervezett bevásárlást lustaságra hivatkozva elnapoltuk. Szerk.: íme a képek:

 

 

 

 

Hazatérve berendezkedtem újdonsült szobámba, hála Alizera-nak már csak egy kuka ésvalami szárító szerűség hiányzik. Beszéltem a landlorddal kuka már folyamatban, bár nemsemmi, hogy még ezért is czigánykodni kell egy ilyen jóléti államban... No mindegy, élelmesek vagyunk az a lényeg.

Nagyban készül a finom ebéd, megint csípős húsleves és bolognai a menü, pár napon belül megpróbálkozunk életünk első saját rakott krumplijával is igazi kihívás lesz. Lakótársaink még mindig hihetetlen igénytelenek, ittlétünk alatt is már 2x is fullosan kitakarítottuk a konyhát (mosogatás, törölgetés, hűtő kitakarítás, sütő kitakarítás, söprögetés, felmosás) ennek ellenére a konyha megint úszik a mosatlanban és a koszban. Egyszerű példa: ha vöröshagymát akarok enni, akkor a kuka felett pucolom és beledobom a héját. Mit keres a földön vöröshagyma héj!??!?! :( Vége van a Lenin által kiosztott műszakunknak, de félünk, hogyha másra hárul a felelősség és mi nem csinálunk semmit, akkor itt eluralkodik a fertő és a mocsok, de 10 ember szarját 3 embernek eltakarítani megint nagy kihívás. Megoldás keresése folyamatban.

A további tervek: gitározás, énekelgetés, lan végül egy kiadós alvás. Reméljük minden jól fog alakulni:)

 


 

Címkék: suli svédország erasmus halmstad

Szólj hozzá!

Laurent büntetése

DraVIDA 2011.01.17. 13:39

 Sanyi ezt nézd: :O :'D
 

Szólj hozzá!

Finally....

psztamas 2011.01.17. 03:24

 Igen, megcsináltuk:D Meglestük a kis tengert,végre:D

Az egész úgy kezdődött, hogy vmikor du. felverődtünk és kajásak voltunk.Kaja persze nem nagyon volt, kivéve kolbász, de kb majdnem minden nap eszünk vmikor...A kis Mike-nak valszeg megfeküdte a gyomrát vagy nemtudom, de a lényeg, h egész nap csak korcoltunk:D Elindultunk hát a kínai étterembe, amiről persze megoszlottak a vélemények.Laurent szerint olcsó és konkrétan sz*r a kaja...úgy,ahogy mondom.Útközbe a luxemburgi sráccal összefutva kiderült, h szerinte meg drága de jó...mindegy, nem volt nyitva...A tengerpart fele találtunk egy másik éttermet, amit Vida is említett..kebab volt a kaja,pontosabban kebab tál.Hát, igen, én sírva ettem már a végén, akkora nagy ló adag volt.Mike és Vida nem tudott megbírkózni vele:D

Eztán' lementünk a partra és rádöbbentünk, hogy kb 3 percre van a part a lakásunktól:O Csináltunk pár képet is:P A kis bevásárlásunk sem maradhatott el, de ma /már van vagy 3 óra,úgyhogy tegnap/ úgy bevásároltunk, hogy kb 3-4 napig tudunk főzőcskézni... otthagytunk egy tizest, újból ehetünk bolognait meg babot mint a jó öreg Bud Spencer. Talán most már jó úton haladunk és nem kell minden nap abba a koszos k*rva maxiba eljárnunk:D Hazaérve kicsit összevesztünk, mivel még mindig nem tudtuk, mikor kell menni suliba, mivel nem volt órarend.Kedves internacionális lakótársaink viszont felvilágosítottak, h a suli honlapján cselesen elrejtve megtalálható az órarend (Y)Vidával eltérő nézeteink voltak a tárgyainkkal kapcsolatba és kicsit felkaptuk a vizet, de semmi cink, Mike is felidegesített ma, h minden kell neki.

Apropó vásárlás...az itteni Lidl reklámarca ismerős lehet nektek is:D:D

Vida most mondott vmit: Mike farkastörvények szerint él, ő megtanulta az önzetlenséget, én viszont nem vagyok hozzászokva a farkastörvényekhez... Érdekes.Lényeg, h meg kell szoknunk egymást, egymás hülyeségeit és kib*szottul toleránsnak kell lennünk egymással szembe, mivel jóformán össze vagyunk zárva 5 hónapig.Nem lesz egyszerű.

Mosogatás.Igen, megint, mint a legelső nap, megcsináltunk mindent.Ismét elmosogattam az összes edényt, ami tegnapról maradt Alireza bulijáról, Vida hűtőt takarított, Mike felmosott...és végre vége van...ezentúl nem mi vagyunk a sorosak, kíváncsi leszek, mekkora disznóólba fogunk élni vagy 3 hétig, amíg ismét nem mi következünk:S

Holnap lesz az első nap a suliban, 9.15re kell mennünk.A Strategic Marketinget remélhetőleg leadjuk mivel nemtudom, hogy fogunk azzal boldogulni, csak rosszat hallottunk a tárgyról.De persze lehet h nem jön össze,mivel sikeresen beteltek a helyek...:S A lényeg, h hnap összeszedettek, frissek, üdék leszünk ezzel a 4 óra alvással és kiderül, milyen sors vár ránk itt Vikinghonban...

 

 

 

 

 

 

 

7 komment

Az árakról...

DraVIDA 2011.01.16. 20:07

Bizonyára sok ember kíváncsi arra, hogyha kiutazik viking barátainkhoz, milyen árakkal kell számolni. Nos 5 nap alatt három embernek így néz ki, útiköltséggel és egy havi szállással együtt, RÁM lebontva, úgy, hogy mindenből törekedtünk a lehető legolcsóbbra:

 

 

 

 

 

 

 

8*:2 db kenyér, 2db vaj, 1 liter tej, 1 babkonzerv, 1 kukorica konzerv, fél kiló darálthús
11*:Paprika, kenyér, 24sör, 12tojás, 2 tej, 2l üdítő, 5dl tejföl, Liszt, Nagy chips, tasakos rizs, 2*fél kiló darálthús, 3db citrom, babkonzerv, kukorica konzerv, 2db szatyor

A kebabról annyit tudni kell, hogy nagyon bősz adagot kap az ember, én és Mike nem bírtuk megenni, Tomi is alig-alig.

A bevétel annyit tesz, hogy valamit közösen vettünk, olyan mintha én fizettem volna, 3 fele dobva annyit fizettek nekem vissza a srácok.

1 SEK = kb 30,5 HUF

Jó számolgatást és ledöbbenést kívánok! :/

Címkék: árak svédország erasmus

Szólj hozzá!

About the party...

psztamas 2011.01.16. 01:50

 Háttal kezdem a mondatot...hol is kezdjem?...Az egész onnan indult, hogy megérkezett egy luxemburgi, meg vmi másik gyerek.ez eddig ok.pesze voltak csajok is,méghozzá egyből 3 új jött,3 spanyol puja.zsír...nemtudom,annyira nem adták egyikünknek sem, de alegidegesítőbb az az volt, hogy kik*rt nagy akcentussal beszélték az angolt (amikor persze angolul beszéltek és itt meg kell h jegyezzem, h nemsokszor volt ilyen) de bezzeg a spanyolt...folyamatosan csak spanyolul acsítottak...már kezdett idegesíteni.Egyik azthitte, az ő kezébe van az irányítás, gondolom a pia miatt is, de folyamatosan ordibált meg rendezkedett..Semmi, minden úgy történt, ahogy történnie kell egy bulin, ittunk stb...a buli eleje még adta...elfogyott 1 L vodka, sebaj...megvolt a jó hangulat, Aleraza jófej,sőt minden fasza volt...Ettünk a csodasalátájából, várcsak az ördög salátája lett vna..de sajnos nem az volt...nevermind...ettünk csodasütit, amit a spanyolpuját készítettek, kellemesen csalódtunk, k*rvafinomvolt:P

Néztük az időt, lassan indulni kell...ahhoz képest, hogy 11ről volt szó, h indulunk, éjfélkor még semmi...nem tudtak taxit hívni.Jó, kint egy cigi, bejöttünk a házikóba, még mindig semmi.Az egyik sír, a másik nevet:D Alireza mindenkinek saját kezével dedikált képeslapokat gyártott búcsúajándékként.Persze,szép gesztus.Ezért sírt az egyik csaj...Aztán már kezdett idegesíteni, hogy semmi se történik, az egyik bezárkózott, a másik acsitott..nemtudom minek képzelte magát,gondolom vmi amazonnak...sose tudom meg, nem is érdekel.

Vida barátom kijelentette, hogy ő nem jön.Mondom fasza, mehetünk ketten Mike-kal, amivel semmi gond nem lett volna, csak épp nem esett jól, h Vida nem akart jönni.Aztán addig addig sz*rakodtak, még jött egy taxi, de már nekem se volt kedvem menni...ezt bejelentettem Mike-nak és persze nem meglepő, h nem örült neki...Csak hallottuk Vidabarátommal a szobából, h Mike még ittvan...jön be: Ő se megy, mivel gyalog kéne menni, késő van, stb.Aztán feka robotépítő cimboránk csak rávette, így Vidával és Orosz barátunkkal asszem 3an maradtunk a szálláson.talán Birsa is ittvan, de ebben nem vagyok teljesen biztos.Ő is azért rendesen odavolt, habár igazából nem tudom mitől, nem nagyon láttam inni...egyszer töltöttem neki vodkanarit.Mindegy.Lényeg, h csönd van, beültem egy kicsit kockulni, Dirt 2-vel jáccodtam és most blogolok...de minek?Remélem van legalább 1 ember Vidán kívül aki olvassa...

4 komment

süti beállítások módosítása